Valentin nap… a pároknak egy alkalom, h ami a mindennapi életükből lehet kihagynak arra egy este mégis jusson idejük, az egyedül állóknak egy ünnep, ami eszükbe juttatja magányukat, vagy a reménytelenség érzését, és vannak azon kevesek, akiknek ez az ünnep pusztán egy amerikai virágos ünnep (giccs), hiszen mennyivel romantikusabb egy „névtelen napi” vacsora, mint egy, ami szinte már kötelező?…
Kellemes Valentin napot! :)
Tavasz...gyönyörű szó, mert az emléke gyönyörű. A tavasz ereje, amikor megérzed a hosszú tél után a friss hajtások zsenge illatát, amikor újra látsz zöldet, gyönyörű zöldet. Az eső is másképpen esik, tavasz illattal. Csicsergő madarak költöznek körénk, megédesítik reggeleinket, gyönyörű énekükkel. Tavasz, még a levegőben is van valami, ami más mint eddig volt, csodálat? varázslat? szerelem? boldogság? vagy mindez együtt? És ma vége van. a Tavazs utolsó napja... bárcsak előről kezdődnek, bárcsak újra nyílna minden, bárcsak újra éledne az élet. Mert mindig van egy pont, ahol újrakezdjük. Egy pont ahol el mersz gyengülni, mert megérint vmi, vmi jó dolog...egy pont, ahol újjászületsz... Ezt jelenti nekem a tavasz, az újat. És most könnycseppel a szememben köszönök el tőle, és csak remélhetem, hogy jövőre újra eljön hozzám, újra rám talál, újra megérint. Ég veled Tavasz!
El akartam menekülni... minél messzebb, azt hittem úgy jobb lesz. Nem jött össze, elvágták a menekülési útvonalamat. És vajon így helyes? Vajon puszta véletlen, vagy egy üzenet "Nem menekülhetsz el!"? Nem tudom... de azt igen, hogy mindennek célja van. Ennek is van, volt, és lesz is célja. Még nem értem... pedig szeretném, de nem megy. Egyenlőre nem látok kiutat, hol van? hol keressem? hol nyílt ki az ajtó, hiszen egy becsukódott előttem. egy hatalmas ajtó, a gyerekkorom egy része, talán nem is kis része... és nem is csukódott, csapódott, nagy visszhanggal zárult be... paff...és ennyi, már zárva is van, a másik oldalról... a kulcs nem nálam van, nem tudok visszalépni, még ha szeretnék sem. És hogy jobb-e így? Majd meglátjuk...
Kurvák vagyunk... mindannyian, kurválkodunk a pénzért, a szeretetért, a törődésért. Vagy egyszerűen csak ennyire elesettek és magányosak vagyunk? félünk beismerni... nyugtatjuk magunkat, nem bántam meg, de belül is ezt érezzük? Józan ésszel végiggondolva is ezt tettük volna? Én magam sem bántam meg soha...jól esett, az érintés, az érzés...átjár a vágy, kirázott a hideg, vagy még ne menjünk ennyire előre, az az érzés, hogy kell, és hogy mindent megtennék hogy ma most itt az enyém legyen...nem gondolok bele semmibe, az égvilágon semmibe... lesz következménye? persze.... fájni fog?... eszméletlenül.... de nem érdekel. Igen, talán mindannyian ismerjük ezt az érzést, megőrjít. Másnap pedig hiába várjuk a telefont, pedig ránézünk...hátha...miben reménykedünk? hogy felhív? volt már rá példa, hogy egy kurvát visszahívjanak másnap? nem.... És utána megszólal egy barát: nem így kellett volna... mire te védekezel, nem bántam meg... de, megbántuk, tényleg nem így kellett volna, de egy kiéhezett szív, nem tud nemet mondani...képtelenség. És megérti ezt valaki? vagy egyszerűen mindenki elítél minket? megérti valaki azt a magányt ami körülvesz? amitől nem tudunk szabadulni? szégyelem magam? kicsit sem! sőőt büszke vagyok... és bevallom... kurvák vagyunk!
Ne ítélj, hogy ne ítéltess... Benne van a Bibliában. Belegondoltunk mit is jelent? Egyszerűnek tűnik és mégis olyan nehéz, hiszen mindegyikünk ítél, elítél...magát, a másikat, barátot, házat, kutyát, ruhát, állást...Milyen lehet nem ítélni? Vajon képesek vagyunk rá? Vajon van annyi erőnk, hogy ne ítéljük el egymást állandóan? Szeretünk ennyire? Butabuta kérdések...persze hogy képesek vagyunk, és persze hogy szeretünk ennyire. Megfogadtam nem fogok ítélkezni, és másnap újra megtettem, mert erőtlen vagyok, kevés ehhez, pedig nagyon szeretném.... Nem fogom felhívni...idős volt, szeretném ezt egyáltalán? Nem tudom...Egy kiutat láttam benne, támaszt, de igaz is volt...csak ennyire el akartam menekülni az ítéletek tengeréből. Vajon mindig megadjuk az esélyt, egy jobb élet reményében? nem... És vajon azért írom ezt, mert magamon érzem ezt, mert én is ilyen vagyok? De egyáltalán ki vagyok én? Miért félek ennyire az újtól?
"Ez azért fotnos, mert ha egyedül vagy, ha úgy érzed nincs melletted senki, rá akkor is támaszkodhatsz, Ő akkor is ott áll melletted, rá mindig számíthatsz. Nem látod...hiszen Ő benned él"
Mondtam nagy bölcsen pár hete a hitről...de vajon én tényleg ezt érzem, én tényleg hiszem ezt?
"Az a fontos, hogy magadat győzd le, ne másokkal törődj! Ne akarj másokra hasonlítani, ők sem jobbak mint te, önmagad hibáit lépd át."
Én megfogafom ezt? A saját tanácsomat...Hogy tudunk okosak lenni, más problémáival szemben? más életében? és a magunkéban annyira elesettek....
Egy kis szó, kedves gesztus... de belegondoltunk mennyit jelent annak aki mondja, v annak akinek mondják? kimondom...Köszönet mindenért! Mindenért ami velem történt, mindenért! Ha bármi is másképp történt volna, nem ilyen ember lennék, nem ezt látnám, nem ezt érezném, nem lennék ennyire biztos abban h változom. Csodálatos felismerés. Gyönyörű, csodálatos felismerés, ami belülről mar, kínoz, fáj. De ez sem baj, ezt is köszönöm!
Eső... eső...csodálatos dolog, tisztára mossa az utat, a fákat, a házakat, a kocsikat, mindent... az emberek eláznak, gondolkodnak, nem fáj annyira hogy tanulni kell, hiszen kinnt mit csinálnál? eláznál...Az eső...tisztárra mos mindent, talán a mi lelkünket is, elmossa a bánatot, elfelejteti a csúnya pletykákat... tiszta vizet önt a pohárba...Kérek még esőt...lehet még nem volt elég!
Mindenkinek van...hiszen nem ok nélkül élünk ott, ahol élünk. Tudjuk mi is ez a feladat? Talán vannak emberek akiknek van róla sejtése... de az élet csupa meglepetés, csupa probléma, amit lehet helytelenül hívunk így... mondhatnám azt is h egy feladat, egy megoldandó feladat, ami azért van az utunkban h haladjunk, h ezáltal tanuljunk, hogy bizonyíthassunk. Mindig is voltak, mindig is lesznek "problémák", de nem feltétlenül azért kell harcolnunk hogy ne legyenek, hanem h meg tudjuk oldani őket, a lehető legkevesebb fájdalom nélkül. hiszen ez a cél... hogy ne fájjon, bár néha még ez is becsúszik, de sebaj, ez az élet
Mondjuk ezt mi... a nagy emberek? És belegondolunk a természet erejébe? kicsi lenne? vagy nem lehet hogy csak ez volt a sorsunk hogy összefussunk azzal az emberrel? még dolgunk volt vele, elintézni való kicsinyes dolgunk... lehet, de ezt bevallani? ciki? nem tudjuk? nem érezzük? egyszerűbb ennyit mondani: Kicsi a világ. Meg sem próbáljuk csodálni, lenézzük... pedig ha kinyitnánk a szemünket rájönnénk, hogy nem a világ kicsi, mi vagyunk kicsinyesek...hozzá képest semmik.
Nehéz kiismerni az embereket, mindenki rohan a világban, a saját világukban. Néha egy-egy szóra megállnak, van aki arról dicsekszik mennyire boldog, van aki arról mennyire rossz kedve van, van aki sír...és van aki ma azt meséli mennyire boldog és holnap sírva hív fel. De hisz nincs ezzel semmi gond, ez az örök körforság, néha nevetünk, néha sírunk, jövünk megyünk, néhol csalódunk, elvesztünk valamit, vagy esetleg meglelünk? Mindannyian így élünk...csak belegondolunk ebbe? nem igazán...Elvakít minket az élet, és nem látjuk meg a lényeget. És hogy mi is ez? A szeretet... hogy tudjuk-e szeretni azt a embert aki megbántott minket, vagy egyszerűen csak egymást... Bárcsak így tudnék szeretni, bárcsak tiszta szívből bíznék egy jobb világban, ami talán sosem jön el...
Amikor mindent elértél amit csak akartál, akit csak akartál....és ami csak érdekelt kipróbáltad... jó? Annyira nem... sok emberen léptél át, sokat meg is bántottál, és nem biztos h itt akartál tartani. De a dolgok változnak, kinőjük álmainkat, lesznek más álmok helyettük. Mindig. De vajon így kellett lennie? Vajon most nem a gyerekkori szeremem melett kéne ébrednem? Hiszen mindig ezt akartam....De az élet mást szánt nekem, más életet... De miért csak kritikus helyzetben fogom ezt fel? Miért nem elég nekem egy szelíd figyelmeztetés? Miért kell hatalmas botrány, h felfogjam változtatni kell? Tovább lépni... nem másokon, saját kicsinyes dolgainkon...Hiszen csak így feljlődhetünk, így nőhetjük ki a hibáinkat.... Az utolsó dolog, amit érdekel? nem is nagy dolog... bár nem mondom h rossz.. mámor, és zsibbad az arcod, és annyi erőt ad, hogy szar helyzetben csöndbe maradj, és felállj és elsétálj, és mindezt úgy hogy kicsit se érezd magad kellemetlenül... sőőt te nyertél, más megtenné? más elsétálna, vagy talán jelenetet rendezne? nem tudom, talán nem is érdekel... boldog vagyok. Tudom mi a fontos, tudom mit kell tennem, tudom hogy lehetek boldog, és mégsem ezt teszem, mégis letérek az útról, ahol mennem kéne. De talán a lényeg, h sosem késő visszatérni, sosem késő elismerni h hibáztál.
Sok színű a világ, van aki végig utazza és csak bámul, de lelke zárva marad. Van aki egy helyben áll, és mégis magába rejt egy egész világot. És van aki szerelemből utazik...mert szereti más népeket, függetlenül attól h fehér vagy fekete, egyenes vagy ferde, öreg vagy fiatal...A világ sokszínű, és épp ezért csodálatos! Van tenger, síkság, és akinek megadatik hogy lássa, egy olyan kincset nyer, amit örökre megőriz.
'S népek' hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált: "Egy ezred évi szenvedés. Kér éltet vagy halált!"
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.
(Babits Mihály)
Ha mozi, biztos hogy kell popcorn is...Ezzel én sem vagyok másképp. A minap moziban voltam, ettem a popcornt...sima sósat. na, szóval azon gondolkodtam, hogy se nem finom, se nem egészséges. Sőt...fáj tőle a hasam...mégis eszem, eszem, ha mozi akkor popcorn...hülye szokás, berögződés. Mint az életben minden kényszeres dolog.
Te kiben bízol, ha magadban sem? Miért nem mondod ki, amit gondolsz? Ennyire félsz magadtól?
Alszom. jobb most így.
Hogy is kezdjem? Milyen napom volt? - Köszönöm jó, sőt tökéletes!
Mitől lesz egy egyszerű nap tökéletes? Talán egy jól sikerült gyanta, egy barátnő hívása, egy mozi, egy emlékeket ébresztő film, vagy csak simán a felismerés boldogsága? Vagy hogy egy szar helyen élünk, és mégis mennyire ragaszkodunk hozzá? Irónikus...Csodálatosan éled az életed...De tőled függ, hogy mit kezdesz azzal amit tudsz. Megcáfolod? Elfogadod? Sírsz? Minek....? Hadd higgye amit akar...szerelmes? Kinek mondta? És neked miért nem? Egy barát...az én szememben ennyi, de én az övében mi vagyok? Egy senki?
Fáradt vagyok...ülök az ágyban és görcsösen keresek valamit, valami nyugtatót, és ha meg van... jobb lett? ezt akartad? Nem...s megy tovább a görcsös keresgélés... Mit is keresünk? Az utat, a helyünket, a barátot, a szerelmet, az őszinteséget és a hűséget? Létezik még ilyen? És miért olyan nagy dolog, hogy mindenki fél tőle? Miért olyan nagy dolog egy egyenes válasz....kíméletből? Félelemből? Lehet...de hogy lehet félelemből élni? Honnan tudjuk, hogy aki fontos nekünk nem ver át? Miért bízunk benne?
Mindannyian elfásultunk, a világ korcsai vagyunk... "szép" cím...gratulálok emberek, gratulálok világ! És hirtelen állj, egy kisgyerek mosolyog belülről: "Én itt vagyok, láss meg!" És a kisgyerek mindig csak mosolyog...Mindenkiben él egy, csak néha nem hagyjuk játszani.
Volt szerencsém megnézni egy filmet... Marley meg én, édes film, mindennapi történet, de figyelt valaki a végére? Kihez jutott el a lényeg? "Csodálatos érzés!" Mi is? Egy kutya feltétel nélküli szeretete. Csodálatos érzés. És miért ennyire megható ez a film, egy film a kutya szeretetéről? Talán, mert mi magunk már alig látjuk egymást így...feltétel nélkül...bizalom...hűség...S mikor, akitől ezt megkapod a kezeid között hal meg, mert eljárt felette az idő, az élet rendje, megy tovább...de hova? Hiányzik, mint eddig talán még semmi...hiánya fáj, és nem értem egy kutya hogy lehet fontosabb bárki másnál... Talán mert tőle olyan őszinteséget kaptam, amit mástól még soha?
Csend van...csak a kisgyerek játszik, pici kislány, szőke, göndör hajú, énekel, boldogan, ahogy más nem tud!
Hogy mi?
Félelmetes két napon vagyunk túl...buli, tenger, pasik és még több HBO.
Két srác, egyetemista, magyar, vizilabdás, 24, kell még valami? Igen...belül 0. Érdekes...egyik túl sokat ivott, és őszinte volt, talán életében először egy nővel, akiket nem sokba néz.... az estének a vége pedig az lett, hogy felálltunk, elköszöntünk, taxi, és irány haza...
Reggel van, 6 óra, ébred az üdölő központ. A nap lassan színezi pirosra az eget, 1-2 ember felbukkan, a konyhában indul a munka. És mindez miért? Mert egy újabb nap kezdődik... Újra éled minden és újból megadjuk a reményt hogy találkozzunk egy újabb balfasszal? Hát nem is tudom...lehet. De arra is megadjuk a reményt, hogy az igazit találjuk meg. Mert hát ki tudja, sosem tudhatod mi vár rád... Lehet ez az első, és lehet az utolsó is, és lehet hogy csak egy a sokból, amire holnap már te sem emlékszel... Mert az élet kiszámíthatatlan, Isten kezében van a sorsunk...
A lényeg talán hogy mindig a dolgok jó oldalát kell tudnunk látni, hogy egy smink és egy haj semmit nem jelent... Mindig meg kell köszönnünk mindent, a "rossz dolgokat" is, hiszen minden okkal történik, és nem tudhatod később miért lesz fontos számodra....