Kurvák vagyunk... mindannyian, kurválkodunk a pénzért, a szeretetért, a törődésért. Vagy egyszerűen csak ennyire elesettek és magányosak vagyunk? félünk beismerni... nyugtatjuk magunkat, nem bántam meg, de belül is ezt érezzük? Józan ésszel végiggondolva is ezt tettük volna? Én magam sem bántam meg soha...jól esett, az érintés, az érzés...átjár a vágy, kirázott a hideg, vagy még ne menjünk ennyire előre, az az érzés, hogy kell, és hogy mindent megtennék hogy ma most itt az enyém legyen...nem gondolok bele semmibe, az égvilágon semmibe... lesz következménye? persze.... fájni fog?... eszméletlenül.... de nem érdekel. Igen, talán mindannyian ismerjük ezt az érzést, megőrjít. Másnap pedig hiába várjuk a telefont, pedig ránézünk...hátha...miben reménykedünk? hogy felhív? volt már rá példa, hogy egy kurvát visszahívjanak másnap? nem.... És utána megszólal egy barát: nem így kellett volna... mire te védekezel, nem bántam meg... de, megbántuk, tényleg nem így kellett volna, de egy kiéhezett szív, nem tud nemet mondani...képtelenség. És megérti ezt valaki? vagy egyszerűen mindenki elítél minket? megérti valaki azt a magányt ami körülvesz? amitől nem tudunk szabadulni? szégyelem magam? kicsit sem! sőőt büszke vagyok... és bevallom... kurvák vagyunk!