Vivien

Mondja a kislány édesanyjának, akinek borzadva kerekedik el a szeme. „Csak azt ne!” kiáltaná és lehet kiáltja is… Ő tudja mit jelent ez. A lányka még nem. Egyedül a szép képeket, a csillogást, a nyüzsgést látja, hogy mindenki körülrajongja. De édesanyja tudja, mi van e mögött… csalás, hazugság, ámítás. Igen, a legnagyobb csalás magában a modellben játszódik le… amikor élete a kifutó a stúdiók, mindenki csodálja, és ő magát egy senkinek tartja… ez a legnagyobb csalás… „Van barátod?” kérdezi a riporter… Mire a modell: „Nincsen, szerencsére, hiszen nincs rá időm” / „Ááá… nem érek rá erre, ilyen munka mellett.” Valóban? Ki látjuk a tartalom mögötti fájdalmat? Mindenki vágyik társa… de az ámításba ez nem fér bele… Nem fér bele…  És a férfiak akarnak egy topmodellt? Ritkán… majd ha már nem lesz top a topmodell, akkor persze… Egy kapcsolat szabályaiba ez nem fér bele… meg persze a másik oldalról melyikünk néz rá arra, aki szép, de élettelen? Na ugye…. összeborzadva gondolok arra a rengeteg lányra aki ezt érzi, aki így érez, aki semmibe veszi értékeit…. Vagy már annyira beképzeld, hogy értékrendje közepében ő maga áll, mindenki mást eltarolva… nem látva hogy szakadék felé hajt, méghozzá padlógázzal, őket talán még inkább sajnálom… vagy számon? Igen… szánom. És tudjátok mi a legszánalmasabb? Valaha én is ide akartam tartozni…