Vivien

Nem a szó szoros értelmében, hiszen jelentése pontosan a búskomorság... nem, nem ezt érzem, de talán mégis ez a megfelelő szó rá. Valahogy próbálom érzékeltetni....elkezdtem írni reggel, az volt a címe, hogy jó reggelt...és ennyi, nem folytattam... És mit csináltam egész nap? tulajdonképpen semmit... és mégis valahogy annyira megnyugtató, annyira egyenletes. Jó érzés, rég voltam már ennyire... elégedett? Lehet. Vajon meddig marad velem ez az érzés? Tetszik, nem érzek fájdalmat, haragot, bosszúságot, csak az édes melankólia.... semmi más. Tegnap kirándultunk, éjszakába nyúlóan a várban, még talán ott ragadhatott rám. Budapest csodás látványa, az a rengeteg fény, egy másik világ, ahol az éjszaka alatt látszólag kihalt utcákban is csak úgy pezseg az élet. Mint egy kis falu a város felett, egy külön közösség...egy más világ. Valahogy ott minden másnak tűnik, az emlékek poraiban lépdelnek a lakók, szinte minden házon emléktábla jelzi, ki élet és alkotott ott egykor, emlékekben lakni, a múlt szépségeiben és fájdalmaiban. Vajon jó érzés? Naponta túristák ezrei mennek fel körülnézni, látványosság, rivalda fényben élnek az ottaniak, hol van a belső csendjük? a belső kis intim szférájuk? Létezik nekik olyan egyáltalán, vagy életük kirakatba van téve, közszemlére, nesztek...múzeum a házam, mert egykor itt élt xy... már igaz én lakom itt, de sebaj ez senkit nem érdekel. Vagy a másik oldalról, hogy mennyire nem tisztelik ám ők az emlékeket. Miket megélt az a vár, emberek ezrei vesztek oda az ostromában, védelmezésében, érte áldozták életüket, és hazánkért... fel tudjuk ezt fogni igazán? értjük mit érezhettek? örömmel védték meg a hazát... az otthonokat, a lakókat, a szeretteiket, mint ha az egész egy nagy család lett volna, egy más világ. S ma... mi folyik itt emberek? Mi zajlik körülöttünk? Hol van a szeretet? Hova vesznek el az értékek? Talán, a múlt porába....